Natália
1 °C
7 °C

Ellenzéki bojkottal kezdődött a kambodzsai parlament ülésszaka

MTI
2003.09.27. 09:08
Norodom Szihanuk király és az ellenzéki pártok távollétében kezdődött meg szombaton az újjáválasztott kambodzsai parlament első ülése.

A júliusban tartott választásokon a Hun Sen miniszterelnök vezette Kambodzsai Néppárt 73 helyet szerzett a 122 fős Nemzetgyűlésban. A Kambodzsai Néppárttal a választásokig koalícióban kormányzó monarchista FUNCINPEC (Egyesült Nemzeti Front egy Független, Semleges, Békés és Kooperatív Kambodzsáért) valamint a Sam Rainsy Párt 25-25 képviselői helyhez jutott, de egyik párt sem ismerte el a választás eredményét, csalással vádolva meg a miniszterelnök pártját.

A két ellenzéki párt tiltakozásul bojkottálta az új összetételű parlament első ülését és vezetői közölték: addig nem hajlandók koalícióra lépni a Kambodzsai Néppárttal, amíg annak Hun Sen a vezetője.

Az ellenzéki pártok bojkottja lehetetlenné teszi az új kambodzsai kormány megalakulását és az ország kormányzását, mert ahhoz kétharmados többségre van szükség, vagyis legalább 82 képviselő támogatására van szükség.

Az uralkodó előzőleg bejelentette: csak akkor elnököl a parlament alakuló ülésén, ha azon jelen vannak mindhárom párt képviselői.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?