Merkel rohamosan veszít népszerűségéből
Rohamosan veszít népszerűségéből Angela Merkel német kancellár - tűnt ki az Infratest Dimap közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.A konzervatív Die Welt pénteki számában ismertetett felmérés arra mutatott rá, hogy a Németországot is erősen sújtó gazdasági és pénzügyi válság kezelésével kapcsolatban a lakosság kétharmada elégedetlen a kancellár és a konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció munkájával. A megkérdezettek jelentős hányada annak a nézetnek adott hangot, hogy sem Merkelnek, sem kormányának nincs egyértelmű és határozott koncepciója, illetve politikai irányvonala a válság megoldására.
A német lakosság körében növekszik az aggodalom amiatt, hogy a gazdasági és pénzügyi nehézségek következményeként sorsa rosszabbra fordulhat. Ráadásul a megkérdezettek 81 százaléka úgy vélte, hogy a válság még messze nem érte el a tetőpontját, s a helyzet az elkövetkező hónapokban tovább súlyosbodik.
A félelmek növekedésére utal az is: a válság kitörése óta első ízben fordult elő, hogy többségben voltak azok, akik aggódnak megtakarításaik biztonsága miatt. S a megkérdezettek csaknem 50 százaléka válaszolt úgy, hogy fél munkahelyének esetleges elvesztésétől.
Németországban ősszel lesznek parlamenti választásokat, de ha most vasárnap rendeznék meg, a CDU 32, az SPD pedig 27 százalékot kapna. Az FDP-re a választók 17 százaléka szavazna, ami rekordot jelentene a párt történetében.
A politikusok népszerűségi listáján Angela Merkel ugyancsak elvesztette eddigi első helyét. A legnépszerűbb német politikus - legalábbis jelenleg - Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszter, az SPD kancellárjelöltje.