Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Rakétaelemeket csempésztek orosz katonatisztek

2009.05.29. 17:50

Rakétakomplexumok részben szigorúan titkos részegységeinek csempészésével foglalkozó, nyugalmazott és aktív katonákból, valamint fehérorosz és ukrán állampolgárokból álló nemzetközi bűnszövetkezetet leplezett le a szentpétervári vám és a Leningrádi katonai körzet elhárítása, jelentette a Kommerszant című moszkvai lap pénteken.

A legalább két éve működő bűnszövetkezet mások mellett a 6. hadsereg légierejének és légvédelmének volt és aktív katonáiból állt. A katonai raktárakban megvásárolták, majd az iratokban leselejtezettekként tüntették fel a fegyvereket, amelyeket szétszedve szállítottak külföldre, főként Fehéroroszországba, Ukrajnába, Bulgáriába és Kazahsztánba.

A hasonló ügyek nem ritkák Oroszországban, bár többnyire jóval kisebb horderejűek és nem nyúlnak ilyen magas szintekre. Korábban az OMON (a belügyminisztérium különleges kommandós egységei) moszkvai fegyverraktárának vezetőjét vették őrizetbe, akit meglehetősen nagy mennyiségű fegyver, lőszerek, gránát és robbanóanyagok értékesítésével gyanúsítanak.