Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A tunéziai ellenzék nem adja fel a harcot

2009.08.28. 17:39 Módosítva: 2009-08-28 18:00:40

Mohamed Buchiha, a tunéziai parlamenti ellenzék vezetője, a Népszerű Egység Pártjának elnöke, személyesen jelentette be pénteken, hogy indul a következő elnökválasztáson. Mindazonáltal nem könnyű a dolog, úgy tűnik a jelenlegi elnök, Zine El Abidine Ben Ali népszerűbb a Népszerűnél is, sőt valószínűleg ő a legnépszerűbb az országban – rendszerint 90 százalék felett végez (a két utolsó voksoláson 99,66 és 94,48 százalékot ért el).

A 60 éves, egykori újságíró Buchiha már kétszer megpróbálta a lehetetlent: 1999-ben pártja az egy százalékot sem érte el, és hasonlóan szerepelt 2004-ben is.

Az észak-afrikai országot 1987 óta vaskézzel irányító Ben Ali július végén jelentette be, hogy szeretne újabb öt évig elnök lenni, és ehhez népe felhatalmazását kéri az október 25-én esedékes választásokon. Tunéziában 1999 óta már más is indulhat Ben Alin kívül a választásokon, 2002-ben viszont törölték azt a passzust, amely egy embernek csak két államfői ciklust engedélyez.

Buchiha csak annyit mondott esélyei kapcsán, hogy "meg kell adni az embereknek a választás lehetőségét".

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft