Megalakulhat az új albán kormány

Több mint két hónappal a június végi választások után Albániában végre megalakulhat az új kormány; Sali Berisha eddigi kormányfő szerdán közölte, hogy koalíciós megállapodást kötött a parlamentben mindössze négy képviselői mandátumot birtokló ellenzéki Szocialista Integrációs Mozgalommal (SAI). Az ATA albán hírügynökség Berisha közlésére hivatkozva azt jelentette, hogy a megállapodás értelmében az SAI töltheti majd be a miniszteri posztok ötödét.

Elnökük, Ilir Meta volt miniszterelnök szerint előreláthatólag ők adhatják majd a koalíciós kormányban a külügyminisztert, továbbá a gazdasági és energetikai, valamint az egészségügyi tárca vezetőjét.

Az összes többi kormányposztot a Berisha vezette Albán Demokrata Párt (PDS) tölti majd be, amely a kampányban egy "európai integrációs kormány" megalakítását ígérte, de a körülötte szerveződött koalícióval együtt is csak 70 képviselői helyhez jutott a 140 tagú törvényhozásban.

A velük szemben egyedül 65 mandátumot szerző, ellenzéki Albán Szocialista Párt (PSS) hetek óta kétségbe vonja a választások tisztaságát és azt hangoztatja, hogy nem engedi lezárni a választási folyamatot, amíg napvilágra nem kerül az összes csalás és manipuláció.

A szocialisták vezére, Edi Rama tiranai főpolgármester szerdán nyílt levélben fordult Bamir Topi államfőhöz, bírálva a választások lebonyolítását, amely állítása szerint nem felelt meg az európai normáknak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25