Szabadon engedték pénteken jemeni elrablói azt az orosz orvost, akit előző nap hurcoltak el az arab ország északkeleti részén, közölték hivatalos forrásból. A férfi épségben van a tájékoztatás szerint. Törzsi elöljárók közvetítésével sikerült elérni, hogy szabadon engedjék.
Az orvos egy vidéki kórházban dolgozik; a fővárosba, Szanaába tartott, amikor elrabolták. A tettesek - egyes hírek szerint három, más értesülés szerint négy férfi - köztörvényes bűnözők voltak, nem iszlamisták. Azt követelték, hogy engedjék ki a börtönből egyik rokonukat az európai túszért cserébe, közölte annak a tartománynak a vezetője, ahol az orvost elrabolták.
Jemen hatóságai évek óta síita lázadókkal harcolnak az elszegényedett északi országrészben, a délen élő jobb módú lakosság körében pedig elterjedt az újbóli elszakadás szándéka. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat már több merényletet követett el az országban.