Az írek kétharmada megszavazná a lisszaboni szerződést

Az ír választópolgárok csaknem kétharmada elfogadná az Európai Unió (EU) reformszerződését a közelgő népszavazáson - derült ki a hét végén nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

A Sunday Business Post című ír gazdasági lap megbízásából a Red C intézet által készített felmérés szerint a megkérdezettek 62 százaléka támogatná, 23 százalékuk pedig elutasítaná a lisszaboni szerződés elfogadását. A bizonytalanok aránya 15 százalék.

Az újság ezt úgy értékelte, hogy az "igen" tábor egyértelműen vezet, nem omlott össze, ellentétben a tavalyi kudarcos népszavazás előtti helyzettel. A dublini kormány amellett kampányol, hogy a lakosság fogadja el a lisszaboni szerződésként emlegetett dokumentumot az október másodikai referendumon.

Az írek tavaly népszavazáson utasították el az EU döntéshozatali mechanizmusát áramvonalasítani hivatott szerződést, mély intézményi válságba taszítva ezzel az uniót. Dublin később engedményeket csikart ki Írország számára olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az ország semlegessége, a művi terhességmegszakítás, az ír EU-biztos megőrzése. Ennek hatására a lakosság többsége most már támogatja a szerződés elfogadását.

Írország az egyetlen olyan európai uniós tagállam, amelyben kötelező népszavazást kiírni a lisszaboni szerződésről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58