Irán felépítette második urándúsító üzemét

Irán arról tájékoztatta a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy felépítette második urándúsító üzemét. Névtelenül nyilatkozó diplomaták szerint Teherán a hét folyamán levélben tájékoztatta Mohamed el-Baradeit, a NAÜ főigazgatóját az újabb urándúsító létéről. Más részletek erről egyelőre nem ismertek.

Korábban csak egy urándúsítóról, a NAÜ-ellenőrök napi felügyelete alatt álló natanzi üzemről lehetett tudni. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókkal büntette Iránt amiatt, hogy nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást, és nem oszlatta el azt a gyanút, hogy nukleáris programja atombomba kifejlesztésre, és nem áramfejlesztésre irányul.

A második urándúsító telepről szóló hír azelőtt jelent meg, hogy az iszlám köztársaság és hat nagyhatalom - Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína, Egyesült Államok, Németország - képviselői tárgyalásokat kezdenek. Az Irán fegyverzet-leszerelési, illetve nukleáris programjáról szóló tárgyalásokat október elsején kezdik Törökországban. A hat nagyhatalom korábban szeptember végéig adott haladékot Iránnak arra, hogy újrakezdjék az ENSZ szankciók bevezetése után félbeszakadt tárgyalásokat a vitatott atomprogramról. Cserébe többek közt diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat ajánlottak az együttműködésért. Ellenkező esetre pedig újabb büntetőintézkedések bevezetését helyezték kilátásba.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25