Legalább 30 tálib fegyverest öltek meg afgán katonák és amerikai tengerészgyalogosok Afganisztán nyugati részén a lázadók egy erődítménye ellen indított közös műveletükben, amely még hétfőn este is folytatódott. Mint a nyugati Faráh tartomány kormányzója, Ro ul-Amin elmondta, a Bala Buluk település körzetében vasárnap este kezdődött ütközetben légi erőt nem vetettek be, mivel Stanley McChristal amerikai tábornok - szem előtt tartva a civil lakosság védelmét - jelentősen korlátozta a légicsapások alkalmazását. Ul-Amin szerint a harcokban 50 tálib fegyveres vesztette életét, míg a szövetséges katonák és a helybéliek közül senki sem halt meg. James Brownlee őrnagy, az amerikai erők szóvivője megerősítette a művelet hírét, de ő kevesebb, 30 tálib fegyveres megöléséről számolt be, s nem árult el további részleteket. Dzsalandar Sah Denam, az afgán hadsereg nyugat-afganisztáni erőinek parancsnoka a francia hírügynökségnek 40 fős tálib veszteségről nyilatkozott, s azt mondta, hogy az afgán katonák közül hatan megsebesültek. Amerikai veszteségekről azonban nem tudott.
30 tálibot öltek meg Afganisztánban
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25