Csak németül válaszolt a leendő német külügyminiszter

Nem volt hajlandó angolul felelni egy brit újságíró kérdésére Guido Westerwelle liberális német politikus, aki pártja választási sikere után minden valószínűség szerint Németország következő külügyminisztere lesz. A Szabad Demokrata Párt (FDP) első embere első sajtótájékoztatóját tartotta a vasárnapi választások után, amikor is a BBC brit közszolgálati adó újságírója felvetette, hogy a politikus nem akar-e esetleg angolul válaszolni. "Ha lenne olyan kedves, ez egy németországi sajtótájékoztató" - felelt németül a politikus. A BBC riportere azonban nem tágított, és megkérdezte, hogy a politikus beleegyezne-e abba, hogy a kérdés angolul, a válasz pedig németül hangozzon el. Westerwelle azonban ezt is elutasította. "Nagy-Britanniában elvárják, hogy angolul beszéljenek, ugyanez a helyzet Németországban is, itt elvárják, hogy németül beszéljenek" - mondta a pártjával a szavazatok több mint 14 százalékát begyűjtő pártvezető. A brit újságíró ezt követően - tolmács segítségével - arról faggatta a politikust, hogy milyen irányba változik majd a német külpolitika, ha Westerwelle lesz a külügyminiszter. A kérdezett azonban kitért a felvetés elől. "Csak hogy tisztázzuk, örömmel iszom meg Önnel egy teát a sajtótájékoztatón kívül, amikor beszélhetünk csak angolul" - tette hozzá még a politikus.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25