Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Gyászünnepség Fort Hood-ban

2009.11.10. 22:45

Az Egyesült Államok soha nem feledkezhet meg a Fort Hood-i mészárlás 13 áldozatáról - jelentette ki Barack Obama elnök a texasi katonai támaszponton rendezett keddi gyászünnepségen.

Azt hangoztatta, hogy tragédia volt a múlt csütörtöki vérengzés, azért is, mert az amerikai katonák amerikai földön, s nem a harcmezőn vesztették életüket. A megemlékezésen több mint 10 ezren, többségében katonák és családtagjaik vettek részt; az eseményen egy katonai zenekar a Ryan közlegény megmentése című második világháborús film zenéjéből játszott részleteket.

Az elnök és a first lady előzőleg személyesen találkozott a lelőtt katonák családtagjaival és az ámokfutásban megsebesült, a kórházból már kiengedett katonákkal.

"Nincs olyan hit, amely ezeket a gyilkos és gyáva tetteket igazolják, nincs olyan igazságos és szerető isten, aki helyeselné" - szögezte le Obama, aki későbbre halasztotta e heti ázsiai útját, hogy részt vehessen a szertartáson. "A gyilkost, azért, amit tett, tudjuk, el fogja érni az igazság, ebben a világban és a következőben" - fogalmazott.

Obama név szerint beszélt az áldozatokról, méltatta odaadásukat, a nemzetnek tett szolgálatukat. A legfiatalabb 19, a legidősebb 62 éves volt. Egyikük egy 21 éves közlegény, a gyereket váró Francheska Velez volt, aki közelmúltbeli iraki bevetése után azt tervezte, visszatér otthonába. Egy másik katona, a 22 éves Jason Hunt, aki szintén járt Irakban, 2 hónapja házasodott meg. Az áldozatok között volt Libardo Caraveo 52 éves őrnagy is, aki az afganisztáni háborús övezetbe készült.

Barack és Michelle Obama a szertartás végén minden áldozattól búcsút vett. Egy pillanatra megálltak a lelőtt katonák képei előtt, amelyek mögött egy pár bakancs, az abba állított fegyver és annak tetejére helyezett sisak jelképezte a katonákat. Az elnöki pár később a tervek szerint meglátogatja a még kórházban ápolt sebesülteket.

Obama korában azt ígérte, hogy teljes körűen kivizsgáltatja a vérengzés körülményeit. Az ABC televízióban üdvözölte az amerikai hadsereg vallási sokszínűségét, mintegy elejét kívánva venni a muzulmánellenes érzelmeknek.

A Fort Hood támaszponton múlt csütörtökön egy amerikai katonaorvos ámokfutást hajtott végre; a palesztin származású, muzulmán Malik Nadal Hasan, a hadsereg őrnagyi rangban levő pszichiátere 13 embert - 12 katonatársát és egy civilt - lőtt le, és 29 embert megsebesített. Állítólag több mint 100 lőszert lőtt el, mielőtt egy rendőrnő négy lövéssel leterítette. Hasan életben maradt, állapota stabil, kórházban kezelik.

Obama Washingtonba visszatérve sem szakad el a háború áldozataitól; szerdán újabb tanácskozást tart Afganisztánról és a Veteránok Napja alkalmából koszorút helyez el az Arlingtoni Nemzeti Sírkertben, Virginiában.