Permben az emberek az orosz szokásoknak megfelelően vasárnap virágokat vittek a december 5-re virradó éjszaka kigyulladt Sánta Ló klubhoz, és gyertyákat gyújtottak a helyszínen. A virágok és gyertyák között az áldozatok fényképét helyezték el. A város ortodox templomaiban vasárnap gyászistentiszteleteket tartottak a halottak emlékére.
Az ügyészség vasárnapi közlése szerint a katasztrófát a tűzrendészeti felügyelő hanyagsága okozta. Az ügyészség a klubot 2007-ben vizsgáló felügyelő nevét említette meg, aki pusztán formális ellenőrzést hajtott végre, és nem tanulmányozta a műszaki adatokat. Még így is 7 szabálysértést rögzített. Például megállapította, hogy a mennyezetet fűzfavesszőkből készült szövedékkel díszítették. A felügyelő ennek dacára csupán azt írta elő, hogy a gyúlékony anyagot kezeljék tűzállóságot biztosító vegyszerrel. A vonatkozó iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes helyre.
Büntetőeljárás fenyegeti a műszaki engedélyt kiadó hivatal munkatársait is. Az ügyészség vasárnap bejelentette, hogy a klubnak 2007-ben kiadott műszaki engedély hamisított, ugyanis már 2004 elején bővítették a helyiséget, befalazva a nagy kirakatablakokat, de az engedélyben még a korábbi, mintegy 200 négyzetméterrel csekélyebb alapterület szerepel. Hasonló a helyzet a szövetségi illetékes hatóságok által szintén 2007-ben kiadott műszaki engedéllyel is. Ezért a műszaki hivatalok illetékesei ellen is büntető eljárás indítását javasolta a permi ügyészség.
Egyelőre a klub egyik társtulajdonosa, igazgatója és művészeti vezetője, továbbá a tűzvédelmi felügyelet vezetője és egy munkatársa ellen indult eljárás, a másik társtulajdonos belehalt sérüléseibe. A hétvégi orosz lapok élesen bírálták, hogy még egyetlen eljárás sem indult olyan tisztségviselők ellen, akik nyilván szintén jelentős mértékben felelősek a történtekért.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Rovataink a Facebookon