Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Rákot okozhat a reptéri testszkenner

2010.01.08. 17:11

Ferruccio Fazio, olasz egészségügyi miniszter a La Stampa pénteki számában arról beszélt, hogy a repülőtereken használandó egészalakos szkenner sugárzása veszélyes lehet gyermekek, állapotos nők és gyakran repülő utasok számára. A politikus szakértőkre hivatkozik, akik szerint jóllehet az alkalmi átvilágítás során csak igen csekély dózisnak van kitéve a szervezet, ez azonban kockázatokat rejthet a hosszabb távon kifejlődő rákos megbetegedések esetén, mint például a fehérvérűség.

"Különösen azok esetében kell megvizsgálni a következményeket, akik gyakran utaznak, és ezért ismételten ki vannak téve a röntgensugaraknak" - mondta a miniszter.

Olaszország is be akarja vezetni a repülőtereken a testszkennert, miután tavaly karácsonykor kis híján merényletet követtek el egy Detroitba tartó utasszállító ellen. Elsőként - kísérleti jelleggel - márciusig szkennereket helyeznek el Róma, Velence és Milánó repülőterén, amint azt Roberto Maroni belügyminiszter csütörtökön bejelentette.

Eddig Hollandia és Nigéria jelezte a testszkennerek felállítását, Németországban vita folyik róla, a francia közlekedési miniszter pedig pénteken jelentette be, hogy Franciaország két héten belül megkezdi repülőterei felszerelését testszkennerrel. Dominique Bussereau az Europe 1 rádiónak elmondta, hogy az első átvilágítók "nyilvánvalóan az Egyesült Államokba tartó és más, kényesnek tekinthető légi járatok utasait célozzák meg", és kezdetben 6-7 készüléket szerelnek fel.