75 ezer halott Haitin

2010.01.19. 23:47 Módosítva: 2010.01.19. 23:50

Hetvenötezer halálos áldozatot követelt a múlt heti haiti földrengés, amelyben további 250 ezer ember megsérült, egymillióan pedig hajléktalanná váltak - közölte kedden a karibi ország polgári védelmi hivatala. Az előző, Carol Joseph haiti oktatási államtitkár által múlt vasárnap ismertetett hivatalos veszteségmérlegben még 70 ezer halálos áldozat szerepelt.

A polgári védelem közleményében hangsúlyozta, hogy a karibi országban kétségbeejtő hiány mutatkozik ivóvízből, élelmiszerből, orvosi felszerelésből és szakképzett egészségügyi személyzetből, valamint szálláshelyből a hajléktalanok számára. A Richter-skála szerinti 7-es erősségű múlt keddi földrengés a közlemény szerint a haiti főváros, Port-au-Prince épületeinek felét lerombolta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport