Jenő
-3 °C
6 °C

Valószínűleg már Szlovákiában vannak a guantanamói foglyok

2010.01.24. 22:00 Módosítva: 2010-01-24 22:05:10
Nem kizárt, hogy már megérkezett Szlovákiába az a három guantánamói fogoly, akiknek befogadását a hét elején jelentették be a pozsonyi hatóságok.

Két szlovák kereskedelmi televízió - Markíza és a Joj - egybehangzó jelentése szerint vasárnap délután váratlanul egy különgép érkezett a kassai repülőtérre, majd rendőrségi konvoj indult onnan a homonnai menekülttáborba. "Nem kizárt, hogy az akció összefüggésben van a guantánamói foglyok befogadásával" - közölte a Markíza.

Stanislav Jankovic, az országos szlovák rendőrfőkapitány helyettese csak annyit erősített meg, hogy a délután folyamán valóban érkezett egy rendőrkonvoj Kassáról Homonnába. "Egyelőre nem nyilatkozunk, nincs kommentár" - jelentette ki Jankovic a két televízióban, mindenkit biztosítva arról, hogy minden rendben van és nincs semmi veszély.

Peter Stano külügyminisztériumi szóvivő viszont cáfolta a tévék jelentését. Azt állította "az információ téves." Hozzátette: "Ami a foglyok érkezésének időpontját és módját illeti, nem adunk ki előzetes információkat."

Miroslav Lajcák külügyminiszter a keddi kormányülés után jelentette be, hogy Szlovákia három embert fogad be a bezárásra ítélt guantánamói börtöntáborból. A három foglyot Szlovákia maga választotta ki. Lajcák közölte, hogy a három kiválasztott fogoly nem bűnöző, és egyiket sem vádolták meg vagy ítélték el terrorizmus miatt.

A szlovák kormány ezzel a lépésével támogatni kívánja Barack Obama amerikai elnököt, aki új légkört teremtett a nemzetközi kapcsolatokban. "Lépésünk szolidaritási gesztus szövetségesünk iránt, akinek egy múltból örökölt problémát kell megoldania" - húzta alá a szlovák diplomácia vezetője. Lajcák emlékeztetett, hogy az EU-tagállamok segítségét a guantánamói tábor bezárásához az amerikai kormány kérte. Arra a kérdésre, honnan származik a három személy, a miniszter nem válaszolt. Elmondta, hogy az érintetteket a szlovák belügyminisztérium valamelyik intézményében helyezik el, és nem jelentenek veszélyt a lakosság számára. Mindhárman beleegyeztek abba, hogy Szlovákiába kerüljenek. Egyikük nős, és gyermekei is vannak. Később a családja is Szlovákiába költözik.

A három személy lakást és munkát kap Szlovákiában, s meg kell tanulnia szlovákul. Az érintettek egyike sem térhet vissza hazájába, mert ott zaklatásnak lenne kitéve. A guantánamói amerikai támaszponton az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások után hoztak létre börtöntábort. Barack Obama új amerikai elnök közvetlenül tavaly januári hivatalba lépése után jelentette be, hogy a tábort egy éven belül bezárják. Több európai uniós ország is jelezte, hogy kész befogadni guantánamói rabokat. Magyarország egy palesztin foglyot fogadott be.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?