Jusztina
1 °C
16 °C

Újabb repülőteret nyitottak meg Haitin

2010.01.27. 19:37

Újabb repülőtér üzemel teljes gőzzel Haitin, miután helyreállították a bő két héttel ezelőtti, pusztító földrengés után. A Jacmel reptér megnyitását Peter McKay kanadai védelmi miniszter jelentette be. Az új légikikötő tehermentesítheti a főváros, Port-au-Prince nemzetközi repülőterét, amely egymaga nem képes fogadni a Haitiba érkező, segélyszállítmányokkal megrakott gépeket. A tervek szerint naponta két kanadai Hercules C-130-as repülőgép fog landolni a Port-au-Prince-től nagyjából 50 kilométerre délnyugatra fekvő repülőtéren.

A Jacmel kedden már fogadott is 64 légi járművet, miután kanadai katonák eltakarították a kidőlt fákat a leszállópálya végéből, és megjavították a világítást. A főváros repülőterének túlterheltsége igencsak megnehezítette eddig a külvilág számára, hogy a segélyszállítmányokat eljuttassa a rászorulókhoz. ENSZ- és európai tisztviselők közlése szerint kedden még mintegy 800-1000 repülőgép várt leszállási engedélyre, ami hétnapi elmaradást jelent, miközben a földrengés sújtotta karibi országban kétmillió ember szenved hiányt élelemből.