Klotild
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Hazaérkezett az Észak-Koreában elfogott amerikai misszionárius

2010.02.07. 08:33

Tavaly év végén saját elhatározásából hatolt be észak-koreai területre.
A koreai származású Robert Park saját bevallása szerint azért ment Észak-Koreába a befagyott Tumen határfolyó jegén átkelve, hogy rávegye az észak-koreai vezetést az országban raboskodó politikai elítéltek szabadon engedésére.

Állítólag egy Kim Dzsong Ilnek címzett levelet is magával vitt. Az írás arra kéri az ország elsőszámú vezetőjét,  hogy zárassa be a lágereket, tegyen intézkedéseket honfitársai életkörülményeinek javítására és az emberi jogok betartására, valamint hogy mondjon le tisztségéről. Ezekért a tettekért akár halálra is ítélhették volna Parkot a sztálinista országban.

Phenjan azonban "úgy döntött, hogy kegyesen megbocsát Parknak és szabadon engedi, figyelembe véve bűntetteinek beismerését". A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése szerint a 28 éves férfi "a hazug nyugati propaganda hatása alatt követte el tettét, de őszintén  megbánta azt, a szívélyes bánásmód hatására elszégyellte magát és megváltoztatta véleményét az országról". A jelentés szerint Park elmondta: "meggyőződött arról, hogy az országban teljes a vallásszabadság".

Egyes politikai elemzők szerint viszont az észak-koreai hatóságok "nagylelkűsége" mögött az húzódik, hogy Phenjan bizonyos kedvezmények elnyerése érdekében Washington kegyeit keresi.

Parkot szabadulása után Pekingbe szállították, majd a misszionárius a kínai fővárosból repült Los Angelesbe. A hittérítő az Arizona állambeli Tucsonban él.