Mátyás
1 °C
15 °C

Öngyilkos merénylet Észak-Irakban, nyolc halott

2010.06.21. 09:44

Egy öngyilkos merénylő nyolc embert megölt, további tízet pedig megsebesített vasárnap este az észak-iraki Sarkat városában. A rendőrség emberei és több civil egy percekkel korábban történt, áldozatokkal nem járó út menti robbantás helyszínén gyűltek össze, amikor a támadó a csődületet kihasználva működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. A Bagdadtól 300 kilométerre északra fekvő Sarkat a főként szunniták által lakott Szaláheddin tartomány északi csücskében található. A provincia egykor a szunnita iszlamisták lázadásának melegágya volt.

Szintén vasárnap Bagdad központjában két, robbanóanyaggal megrakott gépkocsi kamikaze sofőrjei legkevesebb 26 ember életét oltották ki, több mint ötvenet pedig megsebesítettek. A hét végén más erőszakcselekmények is voltak az iraki fővárosban. Vasárnapra virradóra az északi, al-Hurríja nevű síita városrészben négy ember halt meg három pokolgép robbanása következtében. Három másik három személlyel a keleti al-Obeidi kerületben rakétalövedékek végeztek.

Az újabb merényletek rávilágítanak Irak instabilitására. Úgy tűnik, hogy a felkelők megpróbálják kihasználni azt a politikai vákuumot, amely az egyértelmű győztest nem hozó márciusi választások után keletkezett. Az erőszakos cselekmények száma ugyan jelentősen visszaesett az egész országra kiterjedő, felekezetek közötti harcok (2006-2007) óta, de a lövöldözések és a robbantások ma is mindennaposak az országban. A támadások leginkább az iraki biztonsági erők és az amerikaiak oldalára átállt egykori szunnita felkelők ellen irányulnak. A politikai bizonytalanság és a felkelők kiújuló támadásai azzal fenyegetik az Egyesült Államokat, hogy kútba esnek az iraki műveletek befejezésével és a 2011-es kivonulással kapcsolatos tervei.