Koronavírus adatok

2021. dec. 06.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-4 °C
3 °C

Lemondott Doku Umarov csecsen felkelővezér

2010.08.02. 06:24

Lemondott Doku Umarov csecsen felkelővezér és Aszlambek Vadalovot jelölte utódjának az orosz központi kormány csecsenföldi fennhatósága ellen küzdő fegyveresek élére - jelentette a www.kavkazcenter.com című nem hivatalos iszlamista honlap. A beszámoló szerint Umarov egészségügyi okokkal indokolta lemondását az úgynevezett Kaukázusi Emirátus nevű szervezet éléről, az emíri tisztségről. Umarov azt hangoztatta, hogy az általuk folytatott iszlám szent háborút - dzsihádot - fiatalabb és energikusabb parancsnokoknak kell vezetniük, ő maga pedig minden tőle telhetőt megtesz az új vezetés támogatására.

Az orosz hatóságok számos terrorcselekményért tartják felelősnek Umarovot. Az ő szervezete vállalta magára a legalább 40 halálos áldozatot követelő március végi moszkvai metrórobbantásokat, illetve a Nyevszkij Expressz gyorsvonat ellen tavaly ősszel elkövetett robbantásos merényletet, amelyben 26 ember vesztette életét.

Az Egyesült Államok idén júniusban - egy nappal Dmitrij Medvegyev orosz elnök washingtoni látogatása előtt - terroristává nyilvánította Umarovot. Oroszország iszlamista lázadás újabb hullámával küzd a muzulmán többségű észak-kaukázusi régióiban, ahol a szinte népbetegségnek számító korrupció és a nyomorúságos életkörülmények sok fiatalt kergetnek az iszlamista lázadók soraiba.