Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Bizalmat kapott az új szlovák kormány

2010.08.10. 18:41

Megkapta a bizalmat a parlamenttől az Iveta Radicová vezette új szlovák kormány. A 150 tagú testületben a jobbközép négypárti kormány programnyilatkozatáról való szavazáskor 145-en voltak jelen az ülésteremben. Ebből 79-en igent mondtak, 66 képviselő nemmel szavazott. A szavazatok aránya tükrözi a koalíció és az ellenzék képviselőinek arányát. Robert Fico volt kormányfő, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke nem volt jelen a szavazáson.

A programnyilatkozatot éppen egy hete terjesztette a törvényhozás elé a miniszterelnök. Az ötnapos éles, indulatos és olykor személyeskedő vitában - amelyben még egy pofon is elcsattant - hatvan képviselő szólalt fel. Fico a vitában kijelentette, a gazdasági válság következményeinek felszámolásában pártja a kormány partnere kíván lenni, segédkezet nyújt neki.

Radicová záró beszédében azt mondta, szerinte az új kormány az erkölcsökre, az átláthatóságra, a szabályok betartására helyezi a hangsúlyt. Megismételte kormányának hat pontba foglalt prioritásait: egészséges gazdálkodás, a korrupció elleni harc, munkahelyek teremtése, a vállalkozások támogatása, aktív polgári társadalom, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférés. A szlovák kormánykoalíciót négy jobbközép párt alkotja: Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), Szabadság és Szolidaritás (SaS), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd.

A miniszterelnökkel együtt 15 tagú koalíciós kormányban az SDKU-nak öt, az SaS-nek négy, a KDH-nak három, a Hídnak szintén három képviselője van.