Judit
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Szétszakított családokról egyeztet a két Korea

2010.09.13. 16:08

Dél-Korea és Észak-Korea szeptember 17-én szakértői szintű tárgyalásokat kezd a koreai háború óta szétválasztott családok találkozójáról, jelentette be hétfőn a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

A konkrét tárgyalási időpontot hétfőn javasolta Szöul és meglepő módon az észak-koreai pozitív válasz néhány órával később már meg is érkezett. Dél-koreai értelmezések szerint ez annak jele, hogy Phenjan érdekelt a családi találkozókról és egyéb együttműködésről szóló megállapodások megkötésében.

Az országegyesítési minisztérium azt is bejelentette, hogy az északiak elfogadták a közel tízmilliárd von (kb. kétmilliárd forint) értékű, az árvízkárosultaknak szánt segélyszállítmányt, beleértve ötezer tonna rizst és tízezer tonna cementet. Délen nagyjából 80 ezer ember várja, hogy találkozhasson északon élő családtagjaival.