Pál
-1 °C
5 °C

Clinton üzent az iráni ellenállóknak

2010.09.19. 10:41
Az amerikai külügyminiszter arra kéri egy vasárnap sugárzandó interjúban Irán népét, hogy utasítsa el "az iráni hadsereg szerepének és hatalmának terjeszkedését".

Az amerikai ABC televízió egyik magazinműsorában - amelyből a tévé előzetesen részleteket közölt - Hillary Clinton elmondja, hogy az Egyesült Államokat egyre inkább aggasztja az iráni hadsereg hatalmának növekedése, de szerinte nyugtalankodnak emiatt sokan magában a közép-keleti országban is.

"Kapunk erre utaló jelentéseket Iránból" - jelenti ki. A miniszter hangot adott reményének, hogy az iráni nép útját állja ennek a folyamatnak. Az amerikai kormány megpróbál hazájukban segíteni az irániaknak, és tanácskozik iráni szakértőkkel, hogy össze tudja gyűjteni a különböző véleményeket - teszi hozzá.

Clinton kijelenti, hogy "jelentős nézeteltérései" vannak az iráni forradalommal. "A forradalom korabeli támogatói azt mondták, hogy köztársaságot hoznak létre, iszlám köztársaságot, de köztársaságot. Aztán láttunk egy meglehetősen csalárd választást, azt, hogy a megválasztott tisztségviselők a hadsereggel szereztetnek érvényt hatalmuknak" - jelentette ki. Sok iráni - még olyanok is, akik kezdetben szimpatizáltak a forradalommal - kezd komolyan elgondolkodni azon, hogy milyen irányvonalat követ a kormányuk. "Csak remélni tudom, hogy felelősségteljes civil és vallási vezetők részéről lesz Iránban szándék arra, hogy ellenőrzésük alá vonják az államapparátust" - mondja a miniszter anélkül, hogy ezt bővebben kifejtené.

Dicséri az ENSZ Biztonsági Tanácsa által Iránra júniusban kivetett gazdasági büntetőintézkedéseket, és szerinte ezek már éreztetik hatásukat. "Az iráni hatalom nagy gondban van a bankrendszert és a gazdaságot érő hatások miatt".

Clinton hangot ad "nagy megkönnyebbülésének" azzal kapcsolatban, hogy az iráni hatóságok szabadon engedték a tavaly nyáron kémkedés gyanújával őrizetbe vett három amerikai túrázó egyikét, Sarah Shourdot. A fiatal nő szombaton már hazafelé tartott, de két férfi társát, Shane Bauert és Joshua Fattalt még mindig fogva tartják Iránban.

"El tudom képzelni, milyen szörnyű sorsuk volt eddig is a börtönben" - mondta Clinton, aki korábban találkozott mindhárom fiatal anyjával.