Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Bíróság elé állíthatják a volt szlovén kormányfőt

2010.10.20. 20:57

A szlovén parlament felfüggesztette szerdán az egykori kormányfő, Janez Jansa mentelmi jogát. Jansát azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt megvesztegették. A vád szerint négy társával együtt közel kétmillió eurót kapott a finn Patria hadiüzemtől annak érdekében, hogy a cég nyerje el a 135 páncélozott csapatszállító járműre kiírt közbeszerzési pályázatot. A Patria végül megnyerte 278 millió eurós tendert. Ez volt Szlovénia történetének legnagyobb fegyvervásárlása. A volt kormányfő nem ismeri el a vádat.

A ljubljanai bíróság addig nem tűzhette ki a per időpontját, amíg a parlament nem döntött Jansa mentelmi jogáról.

Néhány héttel a 2008-as szlovéniai parlamenti választások előtt az YLE finn televízió azzal vádolt meg szlovén vezetőket, köztük Jansát, hogy kenőpénzt fogadtak el a Patriától. Jansa cáfolatai ellenére az ügy felborzolta a kedélyeket a választási kampányban, és a politikus pártja, a jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elvesztette a választásokat; azóta a legerősebb ellenzéki párt, és ennek a képviselője Jansa.