Történelmi per kezdődik Franciaországban

Jacques Chirac az első volt francia köztársasági elnök, akinek a vádlottak padjára kell ülnie a párizsi büntetőbíróságon, mégpedig illegális pártfinanszírozási ügyek miatt. Elképzelhető azonban, hogy a hétfőn kezdődő pert a védelem alkotmányossági aggályai miatt határozatlan időre elhalasztják.

Az összevont perben vizsgált, két hasonló jellegű ügy Chiracnak még az elnökséget megelőző párizsi főpolgármesteri időszakára (1977-1995) nyúlik vissza. A 78 éves politikus ellen azonban csak négy évvel ezelőtti leköszönése után indulhatott vizsgálat, addig ugyanis köztársasági elnökként mentelmi jogot élvezett.

A vád szerint a párizsi főpolgármesteri hivatalban 1990 és 1995 között fiktív állásokat hoztak létre a jelenleg kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) jogelődje, a Chirac által alapított, és akkoriban általa irányított Tömörülés a Köztársaságért (RPR) nevű jobboldali párt munkatársainak részére.

Chirac (jobbról a 2.) Párizs főpolgármesterként, Gorbacsov és felesége társaságában 1985-ben

A volt elnököt azzal gyanúsítják: összesen 28 esetben engedélyezte, hogy a pártjának dolgozó személyeket az önkormányzati büdzséből fizessék. Közpénzek elsikkasztása és hivatali visszaélés ellene a vád.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59