Legalább két palesztin vesztette életét szerdán abban a támadásban, amelyet az izraeli légierő indított a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamász iszlamista szervezet egyik biztonsági létesítménye ellen - közölték a gázai hatóságok. A gázai egészségügyi minisztérium mentőszolgálatának vezetője közölte, hogy az áldozatokat az izraeli légierő F-16-os vadászgépeiről kilőtt rakéták sebesítették meg. Más források szerint a halálos áldozatok mellett legalább három sebesültje van a támadásnak. A Hamász biztonsági tisztségviselői azt mondták, hogy izraeli harci gépek bombázták szerdán az iszlamista szervezet egyik, Gáza városától délre lévő biztonsági létesítményét, és megölték az al-Kasszám Brigádoknak - a Hamasz katonai szárnyának - két tagját. Az izraeli hadsereg egy közleményben arról számolt be, hogy a katonai művelet a "Gázai övezet egyik terroristaközpontja" ellen irányult, és közben többen megsebesültek. Az akció válasz volt a reggeli órákban palesztin részről indított támadásra, amelynek során lövedék csapódott be a negevi önkormányzat fennhatósága alatt álló területre, ahol mintegy 8 ezer ember lakik. Az incidens következtében nem sérült meg senki, és károkról sem érkezett jelentés, az izraeli hadsereg ugyanakkor leszögezte: "nem fogja hagyni, hogy a déli országrész lakói állandó fenyegetés alatt éljenek, és határozottan fel fog lépni az izraeliek ellen irányuló terror bármilyen formája ellen."
Izraeli légitámadás Gázában: legalább két halott
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.
tegnap, 10:51
- Külföld
A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.
október 10., 10:19
- Gazdaság
Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.
október 7., 14:22
- Külföld
Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.
október 10., 15:59