Líbiában eltűnt az NYT négy újságírója

Eltűnt a The New York Times (NYT) négy újságírója, akik a líbiai felkelésekről tudósítottak. Anthony Shadid Pulitzer-díjas újságíróról, a NYT bejrúti irodájának vezetőjéről, Stephen Farrell videó-riporterről, illetve Tyler Hicks és Lynsey Addario fotóriporterekről utoljára kedden hallottak a napilap szerkesztői. Az újságírók aznap az Adzsdábíja városa körül kialakult harcokról tudósítottak. A líbiai hatóságok arról tájékozatták a lapot, hogy próbálják megtalálni a négy eltűntet - közölte NYT egyik vezető szerkesztője, Bill Keller. "Hálásak vagyunk a líbiai kormánynak, amiért biztosítottak minket arról, hogy ha munkatársaink fogságba estek, akkor haladéktalanul és sértetlenül ki fognak szabadulni" - tette hozzá Keller. Szerdán épségben kiszabadult viszont a The Guardian című brit napilap újságírója, akit a líbiai hatóságok március 2-án fogtak el. Az iraki származású Ghaith Abdul-Ahadot, aki 2004 óta dolgozik a The Guardiannek, azért vették őrizetbe, mert illegálisan tartózkodott az észak-afrikai országban - derült ki a líbiai külügyminisztériumnak a laphoz eljuttatott közleményéből. Egy Sao Paulo-i brazil lap munkatársát szintén őrizetbe vették a líbiai hatóságok, de őt múlt csütörtökön, nyolc órányi fogvatartás után szabadon engedték.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59