Kelet-Szerbiában keresték Mladicot

A szerb rendőrség átkutatott egy víkendházat pénteken egy kelet-szerbiai hegyi faluban; a gyanú szerint a ház Ratko Mladic népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok egyik rejtekhelyéül szolgált - közölte a háborús bűntettek ügyében eljáró belgrádi ügyész hivatala.

Az akciót Strmostenben hajtották végre, Belgrádtól 180 kilométernyire délkeletre, Bortól bő 40 kilométerre nyugatra.

Nem tartóztattak le senkit, és a hatóságok nem közölték, találtak-e bármilyen bizonyítékot arra, hogy az extábornok tényleg rejtőzködött a házban.

A hágai Nemzetközi Törvényszék 15 éve körözi a 68 éves egykori katonai parancsnokot, aki ellen népirtás és emberiesség elleni bűntettek címén emeltek vádat. Megfigyelők szerint Szerbia csak akkor érheti el első számú
külpolitikai célját, a hivatalos EU-tagjelölti státus 2011-es megszerzését, ha kézre keríti az extábornokot és a másik hágai vádlottat, Goran Hadzicot, a horvátországi szerbek volt vezetőjét.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59