Ivó, Milán
EUR 384,59 Ft
USD 363,35 Ft
5 °C
26 °C

Tüntetés, majd zavargás Santiagóban

2011.06.17. 10:08

Összesen körülbelül nyolcvanezer egyetemi és középiskolai diák, valamint tanár tüntetett az oktatásba fektetett források növeléséért csütörtökön a chilei fővárosban.

A kezdetben békés fővárosi tüntetés résztvevői később rendbontásba kezdtek, ezért a hatóságok 38 embert, köztük 26 fiatalkorút őrizetbe vettek - közölte a santiagói rendőr-főkapitányság.

Nem volt ilyen tömeges utcai megmozdulás Chilében 2006 óta. Akkor szintén az oktatás állapota miatt vonultak utcára az emberek, megingatva ezzel Michelle Bachelet szocialista kormányát. Csütörtökön Santiagón kívül két másik városban is több ezren demonstráltak.

A diktatúra évei (1973-1990) alatt elhanyagolt chilei oktatási rendszer azóta is súlyos strukturális és anyagi problémákkal küzd, és gondot okoz az is, hogy hatalmas különbségek vannak a társadalmi, a vegyes és a magántulajdonban lévő intézmények színvonalában. A csütörtöki tüntetés résztvevői követelték, hogy a kormány ne csupán a nemzeti össztermék (GDP) 4 százalékát, hanem az UNESCO által is javasolt 7 százalékát fordítsa oktatásra, főként mivel a chilei gazdaság az utóbbi időben stabilan növekedésnek indult.

A gazdasági növekedés ellenére az ország jelenlegi vezetése rendkívül népszerűtlen: egy májusi felmérés eredményei szerint a 2010-ben elnöknek megválasztott Sebastian Pinera - aki az első jobboldali államfő 20 év óta - intézkedéseit a chileiek 56 százaléka nem támogatja, s csak 36 százalékuk ért velük egyet.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás