Szilárda
0 °C
6 °C

Obama a szaúdi uralkodóval egyeztetett

2011.10.13. 07:57

A washingtoni szaúdi nagykövet meggyilkolására szőtt, és a héten Washingtonban leleplezett összeesküvésről folytatott eszmecserét Barack Obama amerikai elnök Abdallah bin Abdel-Azizzal, Szaúd-Arábia királyával - tudatta helyi idő szerint szerda este a washingtoni Fehér Ház.

Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter még kedden jelentette be, hogy Washingtonban iráni kormányzati támogatással merénylet készült Adel al-Dzsubeir szaúdi nagykövet ellen, amelynek konkrét megvalósításával az egyik mexikói drogkartell bérgyilkosát bízták meg.

Obama elnök és Abdallah király a megbeszélés során egyetértettek abban, hogy az összeesküvés "durván sérti az alapvető nemzetközi normákat, etikát és jogot is", s méltatták a két ország titkosszolgálatai, illetve a biztonsági szolgálatai együttműködését a merénylet terveinek feltárásában. Hangsúlyozták azt is, hogy "kemény és egységes választ" adnak a fenyegetésre, ami lehetővé teszi a felelősök elszámoltatását tetteikért a Jay Carney szóvivő által ismertetett fehér házi közlemény szerint.