Amerikai dróntámadás végzett tíz pakisztáni lázadóval

2012.07.24. 14:00

Pilóta nélküli amerikai repülőgépek támadásában meghalt legalább tíz lázadó Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, jelentették be biztonsági szervek tisztségviselői. Ugyanebben az országrészben fegyveresek megtámadták a NATO egy teherautókonvoját, amely katonai utánpótlást szállított Afganisztánba.

Legalább hat rakétával vették célba hétfő este a lázadók egyik rejtekhelyét. A holttestek megégtek. Elképzelhető, hogy van közöttük egy magas beosztású lázadóparancsnok, mondta el a biztonsági szervek illetékese. A rejtekhely körülbelül 65 kilométerre nyugatra van Mirámsáhtól, Észak-Vazirisztán legjelentősebb városától.

A NATO-konvoj elleni támadás a Pesavar környékén lévő Dzsamrúd város mellett történt. A fegyveresek motorkerékpáron közlekedtek, és megölték az egyik teherautó sofőrjét, váltótársát pedig súlyosan megsebesítették, közölte egy helyi tisztségviselő. Pesavar a törzsek uralta Északnyugat-Pakisztán legjelentősebb városa, a terület kapuja a központi kormány ellenőrzése alatt álló országrész felől.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Hírek