Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Lemondott a tajvani miniszterelnök

2013.02.01. 09:15

Egészségi okokra hivatkozva lemondott Sean Csen tajvani miniszterelnök.

Ma Jing-zsou köztársasági elnök elfogadta lemondását, és a kormányfő helyettesét, Csiang Ji-huát jelölte a kabinet élére.

A 63 éves Csen elismert pénzügyi szakértőként egy évvel ezelőtt, röviddel az után lett miniszterelnök, hogy tavaly januárban újraválasztották Ma Jing-Zsou elnököt. Csen közölte: azért mond le, mert egészségi állapota nem engedi meg, hogy kormányfőként teljesítse az előtte álló nehéz feladatokat.

A döntés hátterében valójában a kormány népszerűségének csökkenése és a központi bank élén várható személycsere állhat. A kormány tavalyi döntése az olaj és az áram árának emeléséről inflációt váltott ki, ami társadalmi elégedetlenséghez vezetett. Sok tajvani lakos arra panaszkodik, hogy fizetése a legrosszabbak között van Ázsiában.

Csent amiatt is bírálták, hogy nem tudta kezelni a világgazdasági válság begyűrűző hatásait.