Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

Mindkét elnökjelölt győztesnek mondja magát Montenegróban

2013.04.08. 06:27

A vasárnapi montenegrói elnökválasztáson indult mindkét jelölt, a kormánypárti és az ellenzéki is győztesnek nyilvánította magát késő este. A voksolás hivatalos eredményét várhatóan hétfőn hirdetik ki.

Filip Vujanovic, az Adria-parti kis országot több mint 20 éve kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) jelöltje bejelentette: a párt saját számításai szerint ő kapta a szavazatok 51,3 százalékát, míg ellenfele, Miodrag Lekic 48,7 százalékot szerzett.

A megosztott ellenzék több pártja által támogatott Lekic táborából ugyanakkor azt mondták, a szavazatok több mint 90 százalékának összesítése után az ellenzéki jelölt 50,5-49,5 arányban vezet, és a maradék néhány százaléknyi szavazattól függetlenül megnyerte az elnökválasztást.

Az öt évre választott államfő tisztsége ceremoniális Montenegróban, a végrehajtó hatalmat a Milo Djukanovic miniszterelnök vezette kormány gyakorolja. Az elnökválasztáson elszenvedett esetleges vereség ugyanakkor súlyos csapás volna a DPS-nek.

Csaknem hét évvel Montenegró függetlenné válása után továbbra is az államiság kérdése, Montenegró önállósága a legfontosabb törésvonal. Mint minden korábbi voksolásnál, a vasárnapi elnökválasztást megelőző kampányban is ez volt az egyik fő téma. A Montenegró függetlenségét pártolók túlnyomó többsége a DPS jelöltjét támogatta, a Szerbiával való államközösség hívei Lekicre szavaztak.