Teherhajó ütközött egy genovai irányítótoronynak

Újabb holttestet emeltek ki a mentőbúvárok a genovai kikötőben, ahol kedd éjszaka egy teherhajó ütközött egy világítótoronynak. A halálos áldozatok száma ezzel négyre nőtt. Tízen súlyosan megsérültek, a kutatások további eltűntek után folynak. Ők vagy még a vízben vannak, vagy a 45 fokban megdőlt acélszerkezetű torony liftjébe szorultak be.

Eddig ismeretlen okból ütközött neki nagy erővel a genovai kikötő egyik irányítótornyának a 239 méter hosszú, 40500 tonnás Jolly Nero nevű teherhajó, amikor Messina felé hajózott ki a kikötőből. A megdőlt torony egy része a vízbe zuhant, többen ekkor estek a vízbe. Szemtanúk szerint a baleset azért következett be, mert a konténerszállító hajó két motorja leállt és a vízi jármű irányíthatatlanná vált.

A búvárok és a katasztrófamentők az éjszaka folytatták az eltűntek utáni keresést. A parti őrség egyik tisztségviselője elmondta, hogy a katasztrófa pillanatában, 23 óra 30 perc körül éppen műszakváltás volt. Ezért a szokásosnál többen, körülbelül tizennégyen tartózkodhattak a toronyban. Az eltűntek száma tíz körül lehet. A három megtalált halálos áldozat egyike egy harmincas éveiben járó nő, a másik kettő férfi.

Az olasz API hírügynökség szerint a hajót zár alá vették, a kapitány rendőrségi kikérdezése folyamatban van. A hajó tulajdonosa, Stefano Messina a baleset után a helyszínre sietett. könnyeivel küzködve riportereknek azt mondta, hogy „Mindannyian teljesen le vagyunk sújtva. Semmi hasonló sem történt korábban, kétségbe vagyunk esve.” A genovai Olaszország legnagyobb teherforgalmat lebonyolító kikötője.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40