Kim Dzsongun síparadicsomot álmodott

A világszínvonalú sípályák mielőbbi megépítését rendelte el az észak-koreai diktátor Vonszanban járva terepszemlén. A fővárostól 155 kilométerre, a Japán-tenger partján fekvő város Kim Dzsongun reményei szerint turistákat csalogathat az országba a síkomplexum, amelynek kivitelezésén a hadsereg dolgozik.

A sztálinista rezsimet működtető, világtól elzártan élő ország fiatal vezetője a munkálatok gyorsítására kérta a hadsereget, hogy a sípályák már idén télen megkezdhessék működésüket. A KCNA észak-koreai hírügynökség tudósítása szerint az országalapító Kim Ir Szen unokája egyúttal meghirdette a síeszközök gyártásának fellenítését is.

A sípályákról szóló nyilatkozat jól illik az apja halála után, 2011 végén hatalomra jutott 30-31 éves vezető korábbi imidzsébe: részt vett a Rungna Népi Vidámpark megnyitójára szervezett gyermekkoncerten, amelyen – a jogdíjakat mellőzve – Disney-mesehősök léptek fel.

Azonban csalódniuk kellett azoknak, akik olvadást vártak az Ifjú Tábornoktól, hiszen az elmúlt évtized legfeszültebb helyzete alakult ki a térségben az év elején Észak-Korea újabb atomrobbantási kísérlete nyomán.

A harckészültség április végéig volt érvényben a megelőző atomcsapást is kilátásba helyező Észak-Koreában, miközben az Egyesült Államok Dél-Koreával közösen minden korábbinál nagyobb hadgyakorlatot tartott a térségben. (Május közepén Kim Dzsongun menesztette keményvonalas védelmi miniszterét Kim Kjong Sziket, ami a nyugalmi állapothoz való visszatérés szándékát sejteti.)

A feszültség idején felfüggesztette működését a Dél-Koreával közösen fenntartott Keszong ipari zóna is, ahol 40 ezer északi dolgozott, fontos valutabevételt biztosítva a remeteállamnak.

Valószínűleg épp ebből a szempontból lehet fontos Phenjannak a síparadicsom gyorsított befejezése is. A projekt része lehet annak a tervnek, hogy Vonszan szélesebb körzetét különleges turisztikai zónává építse ki, amit a helyiektől izoláltan látogathatnának a külföldiek.

A dél-koreai Yonhap hírügynökség januári írása szerint az Észak-Koreában autószerelő üzemet is működtető dél-koreai alapítású Pyeonghwa Motors vezetője, Park Szang Kvon úgy nyilatkozott, hogy ismeretei szerint a sípályák építését személyesen Kim Dzsongun rendelte el – idézte fel a globalpost.com. Park szerint a téli sportok mellett nyáron strandjaiért számíthat majd külföldiek érdeklődésére Vonszan, ahová a turisták valószínűleg a közelben lévő katonai repülőtéren keresztül juthatnak majd el, amennyiben a hadsereg azt megnyitja előttük.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08