Üldözik az azerbajdzsáni ellenzéki újságírókat

MTI
Az azerbajdzsáni ellenzéki újságírók üldözése ellen emelte fel szavát kedden a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) nevű nemzetközi újságíró-szervezet, mivel rendkívül nyugtalanítónak tartják, hogy a kaukázusi volt szovjet köztársaságban a jelek szerint egyre kevésbé tartják tiszteletben a sajtószabadságot.

Az újságírók jogait védő szervezetek felidézték, hogy múlt hét pénteken Bakuban elrabolták, megfenyegették, megalázták és kegyetlenül megverték az Azadlig című ellenzéki napilap főszerkesztőjét és lapigazgatóját. Ganimat Zahidovtól és Azer Ahmedovtól azt követelték, hogy soha többé ne bírálják az újság hasábjain az államfőt. A két férfit végül több órás kínzás után egy rendőrőrsre hurcolták, ahol hamis tanúvallomást írattak alá velük.

Február elején a Monitor című ellenzéki napilap egyik újságíróját hurcolták el Bakuban egy katonai laktanyába, ahol civil ruhába öltözött katonák arra kényszerítették, hogy írásban cáfolja egy vidéki katonai egység nyomorúságos életkörülményeiről néhány nappal korábban közzétett cikkét.

Az ellenzéki újságírókat ért üldöztetés miatt az RSF közleményben szólította fel Ilham Aliyev államfőt és Ramil Usubov belügyminisztert, hogy mozgósítsanak minden eszközt a tettesek és a felelősök mielőbbi felkutatásának és felelősségre vonásának érdekében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58