A vizsgálatok szerint feltehetően amerikaiak lőtték le azt a bolgár katonát, aki a
múlt héten pénteken életét vesztette Irakban, közölte hétfőn
Szófiában a bolgár védelmi miniszter. Nikolaj Szvinarov kijelentette, úgy tűnik, hogy Gardi Gardev közkatona "baráti tűzben" halt meg.
Az első jelentések még arról szóltak, hogy a katona az iraki
felkelőkkel vívott összecsapásban vesztette életét Díváníja
közelében.
Szvinarov elmondta, hogy a körzetben járőröző bolgár katonákra nyugati irányból valaki rálőtt, és mint kiderült, ugyanabban az irányban, 150 méterre a lövés leadásának helyétől egy amerikai egység tartózkodott. A védelmi miniszter közölte, hogy az ügyben a bolgár vezérkari főnök levelet írt Richard Myers tábornoknak, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének, vizsgálat indítását kérve.
Az amerikai hadsereg egyelőre nem nyilatkozott a történtekről.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon