A francia politikusok tanácstalanul és zavartan állnak az eset előtt két évvel az elnökválasztást megelőzően és a lopás indítékait próbálják megfejteni, hiszen az ügy mindkét politikai oldalt érinti. Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek, hogy 1974-ben az akkori gaullista miniszterelnököt, "minimális" adóbevallásának nyilvánosságra hozatalával zárták ki a köztársasági elnökségért folyó küzdelemből, amelyre egyébként esélyes lett volna.
Eltűnt több francia politikus adóbevallása
Rejtélyesen eltűntek több francia politikai közszereplő, köztük a köztársasági
elnök lánya és két volt szocialista miniszterelnök adópapírjai az adóhatóság páncélszekrényéből, keddre meglehetős zavart keltve Párizsban. A l,Express című hetilap hétfőn utcára került száma szerint Claude Chirac, Laurent Fabius és Lionel Jospin mellett a 2003-as adóbevallások ellopásának ügye további három politikust, köztük a
nemrég lemondott gazdasági miniszert, Hervé Gaymard-t is érinti.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25