Több mint 150 milliárdot költenek a csehek új harckocsikra

MTI

A cseh hadsereg 234 új páncélozott harckocsi megvásárlásáról döntött. A versenytárgyalást április végéig írják ki, közölte szerdán a cseh közszolgálati televízió. Az összes harckocsit 2012-ig kellene leszállítani, az első darabok 2007-ben állnának hadrendbe.

Bár az üzlet hivatalosan tervezett árát nem közölték, a televízió úgy tudja, hogy mintegy 20-25 milliárd koronáról (160-200 milliárd forint) van szó. A stratégiai jelentőségű harckocsi vásárlás két szakaszban valósulna meg. A tárca a tender győztesétől az első szakaszban 199 járművet azonnal megvenne, míg 35 harckocsira elővásárlási jogot szerezne.

Prágai médiaértesülések szerint a védelmi minisztérium követelményeinek alapvetően három harckocsi felel meg: a svájci Mowag cég Piranha elnevezésű járműve, az osztrák Steyer-Daimler-Puch cég Pandura, valamint a finn Patria harckocsi.

Az ellenzéki polgári demokraták és a kommunisták bírálják a döntést, mert szerintük a hadseregnek még nincs véglegesített fejlesztési koncepciója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25