Betiltottak két kisebb berlini szélsőjobboldali szervezetet

MTI
Ehrhart Körting berlini belügyi szenátor (miniszter) betiltott két kisebb fővárosi szélsőjobboldali szervezetet, jelentették be szerdán Berlinben. Ezzel egy időben át is kutatták a Berlini Alternatíva Dél-Kelet és a Bajtársi Szövetség Tor Berlin elnevezésű szervezet vezetőinek lakásait. Betiltották a Bajtársi Szövetség nőtagozatát, a Ma:delgruppét is.

Körting szerint a belügyi szervek meggyőződése, hogy a két csoport tevékenysége a szövetségi köztársaság alkotmányos rendje ellen irányult. A rendőrség röplapokat, matricákat, transzparenseket és aktákat foglalt le.

A belügyi szenátor szerint a két neonáci szervezet az elmúlt években agitált és propagandát folytatott, hősöknek nevezett egyes vezető nácikat, például Hitler helyettesét, Rudolf Hess-t, és külföldiektől úgymond megtisztított övezeteket szeretett volna. A két csoport Berlin legaktívabb szélsőjobboldali köreihez tartozott, támogatóik rokonszenveznek a szintén szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párttal (NPD) is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25