Néhány napig még kórházban marad a pápa

MTI
A két hete megműtött pápa kezelőorvosai tanácsára egyelőre kórházban lábadozik még néhány napig a Vatikán legújabb hivatalos és meglehetősen derűlátó hangvételű közlése szerint, amelyet csütörtökön, II. János Pál kórházi kezelése második hetének végén tettek közzé. A pápa gyógyulásának folyamatáról legközelebb hétfőn, azaz március 14-én adnak hivatalos tájékoztatást, vagyis addig az egyházfő mindenképpen a Gemelli klinikán marad.

A Vatikán csütörtökön még mindig óvakodott pontosan meghatározni, mikor térhet vissza apostoli palotájába Karol Wojtyla a hosszas orvosi kezelés után. Joaquín Navarro-Valls szóvivő csütörtök reggel, a kórházban tett látogatása után is csak azt a korábbi közlését erősítette meg, hogy a húsvéti nagyhetet már a Vatikánban tölti az egyházfő, vagyis virágvasárnapig, március 20-ig elhagyja a kórházat.

A pápa február elején már kilenc napot a római katolikus klinikán töltött heveny gége- és légúti görcsökkel, magas lázzal, influenzás tünetekkel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25