Felszólította Kínát az úgynevezett elszakadásellenes, Tajvant fenyegető törvénytervezet visszavonására szombaton Csen Sui-pien tajvani elnök.
A tajvani államfő első alkalommal foglalt állást a hét elején Pekingben nyilvánosságra hozott törvénytervezettel kapcsolatban, amely háborúval fenyegeti Tajpejt, ha a sziget elszakadna Kínától, vagy az újraegyesítés érdekében kifejtett minden erőfeszítés kudarcba fulladna. A tervezetet, amely széles körű nemzetközi tiltakozást váltott ki, a tervek szerint hétfőn hagyja jóvá a kínai parlament.
A kormányzó Demokratikus Haladó Párt kongresszusán az elnök figyelmeztetett arra, hogy a kínai-tajvani kapcsolatok további kiéleződése várható, amennyiben a pekingi törvényhozás jóváhagyja a tervezetet. "A törvényjavaslat teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tajvaniak jogát ahhoz, hogy a demokratikus és szabad életet válasszák" - fogalmazott az elnök, felszólítva honfitársait, hogy március 26-án az utcákra vonulva tiltakozzanak a tervezet ellen. Csen Sui-pien ugyanakkor párbeszédet ajánlott a kínai vezetőknek, hangsúlyozva, hogy csakis a párbeszéd biztosíthatja Kína és Tajvan együttélését és felvirágzását.
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
Rovataink a Facebookon