Ellenzéki tüntetést vertek szét a kirgiz választások előtt

MTI

Rohamrendőrök és kommandósok oszlattak szét egy ellenzéki tüntetést Kirgizisztánban szombaton, a parlamenti választás második fordulója előtti napon.

A fővároshoz, Biskekhez közeli Ivanovka városban mintegy ötszázan tüntettek az ellenzék mellett, amikor szemtanúk szerint legalább 150 rohamrendőr és kommandós támadt a felvonulókra, akik között nők és gyerekek is voltak. Az összecsapásban többen megsebesültek, egy fiatalembert kórházba kellett szállítani.

A tüntetők amiatt tiltakoztak, hogy pénteken egy bíróság megtiltotta Turatbek Andasev független jelölt indulását a parlamenti választás második, vasárnapi fordulójában, mivel állítólag szavazatokat vásárolt.

A február 27-i első választási forduló óta a mindössze ötmilliós közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban számos megmozduláson követelték a választási csalások leleplezését és az 1992 decembere óta hatalmon lévő Aszkar Akajev elnök távozását. Az ország déli részén lévő Dzsalalábádban mintegy 150 tüntető szombaton már nyolcadik napja tartotta megszállva a körzeti kormányzati hivatalt, s kétezer társuk az épület körül táborozik. A megmozdulással a választási csalások miatt tiltakoznak, amelyek következtében az ellenzéki jelölt a második helyre került.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlése által küldött megfigyelők szerint nem felelt meg a demokráciát jellemző nemzetközi előírásoknak a kirgizisztáni parlamenti választás első fordulója, míg a volt szovjet köztársaságok többségét tömörítő Független Államok Közösségének megfigyelői legitimnek, nyíltnak és átláthatónak minősítették a voksolást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25