Lezárult a nemzedékváltás Kínában

MTI
Megválasztotta a kínai parlament Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfőt vasárnap az állami központi katonai bizottság elnöki tisztségére: ezzel jelképesen is lezárult a vezetői nemzedékváltás a kommunista kormányzatú ázsiai országban. Hu Csin-tao elődje Csiang Cö-min (Jiang Zemin) egykori államfő volt a jobbára reprezentatív bizottsági elnöki tisztségben. Ez volt Csiang Cö-min utolsó hivatalos tisztsége; a 78 éves politikus kedden adta fel e posztot, kiteljesítve elhúzódó nyugdíjba vonulását.

A 62 éves Hu Csin-taónak az új tisztségre való megválasztásával jelképesen is lezárult Kínában a több mint két évvel ezelőtt kezdődött vezetői nemzedékváltás. Hu Csin-tao 2002 novemberében vette át a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkári tisztségét Csiang Cö-mintől; 2003 márciusában az államfői székben követte, tavaly szeptembertől pedig a KKP központi katonai bizottságát is ő vezeti. A kínai hadsereget ténylegesen ez utóbbi párttestület irányítja, az állami központi katonai bizottságnak csekély befolyása van a fegyveres erőkre. Hu Csin-tao ily módon a párt, az állam és a hadsereg élén is az első számú vezetőnek számít.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58