A katyni mészárlás elítélését követelik Moszkvától a lengyelek

MTI
A Sztálin parancsára 1940-ben végrehajtott katyni mészárlás elítélését követelte Moszkvától a tömeggyilkosság után 65 évvel elfogadott határozatában a lengyel parlament kedden. "Meggyőződésünk, hogy csak a teljes igazság feltárása és a bűncselekmény tetteseinek elítélése gyógyíthatja be a sebeket, s vezethet jó viszony kialakításához Lengyelország és az oroszországi Föderáció között" - hangsúlyozza a határozat.

Mintegy 22 ezer lengyel tiszt, katona és polgári személy esett a Vörös Hadsereg fogságába, amikor a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én a Ribbentrop-Molotov paktum értelmében lerohanta a kelet-lengyelországi régiókat. A legfelsőbb szovjet vezetés parancsára 1940 áprilisában és májusában a lengyel foglyokat ítélet nélkül kivégezték elsősorban az oroszországi Szmolenszktől nyugatra fekvő Katyn (Katiny) erdejében, Tverben, valamint az ukrajnai Harkivban (Harkov).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25