Kényszervallatás miatt letartóztatták a volt belgrádi rendőrfőnököt

MTI
Bűnözők kényszervallatása miatt előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön a volt belgrádi rendőrfőnököt és a titkosszolgálat egykori helyettes vezetőjét, s a hatóságok azt gyanítják, hogy a túlkapás Zoran Djindjic meggyilkolt kormányfő egykori legközelebbi bizalmasának "ihletésére" történt.

Milan Obradovicot és Milorad Bracanovicot azzal gyanúsítják, hogy súlyosan bántalmazták és megkínozták a Bosko Buha rendőrtábornok meggyilkolásával gyanúsított személyeket, egy ismert belgrádi bűncsoport tagjait, hogy hamis tanúvallomást tegyenek saját bűnbandájuk ellen.

Bosko Buhát 2002. június 10-én gyilkolták meg Belgrádban, a rendőrség a Maka bandája néven ismert maffiacsoportot gyanúsította meg a gyilkossággal, a feltételezett tettesek zömét négy hónappal a gyilkosság után elfogták. Tavaly novemberben azonban bizonyítékok hiányában mindannyiukat felmentették a vádak alól, a per során a vádlottak azt állították, hogy a Djindjic-gyilkossággal is vádolt rivális zimonyi klán varrta nyakukba a bűntényt.

A rendőrség most azt feltételezi, hogy a zimonyiak Obradovic és Bracanovic segítségével terelték a gyanút Maka bandájára, s a kényszervallatásban részt vett az egykori hírhedt állambiztonsági ezredes, Milorad Lukovic Legija, a Djindjic-gyilkosság és több más súlyos politikai bűntény állítólagos főszervezője, illetve Slobodan Pazin volt magas beosztású rendőrtiszt, aki szintén a zimonyiaknak dolgozott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58