Szerbia kijárási tilalmat vezetnek be a gyerekeknek

MTI
A kiskorúak körében riasztó mértékben elharapózott erőszak miatt fokozott biztonsági intézkedések vezetnek be a szerbiai iskolákban, a gyerekeket pedig éjszakai "kijárási tilalom" fogja sújtani. Vuksanovic részletes leírást küldött az iskolaigazgatóknak, amelyben felvázolta, hogyan kell fokozni a tanintézetek biztonságát, együttműködve a helyi rendőrséggel.

Valamennyi iskolafelügyelőségnél válságstáb alakul, a nagyszünetekben, az oktatás után és a szünidő alatt fokozottan ügyelnek majd a rendre. Az oktatási miniszter javasolta a nagyobb szerbiai nagyvárosok polgármestereinek, hogy korlátozzák a szórakozóhelyek nyitvatartási idejét. Kezdetül arra kérte a szülőket, hogy éjfél után ne engedjék gyerekeiket egyedül az utcára; a tilalmat hamarosan törvény fogja kimondani.

A szerbiai közvéleményt valósággal sokkolta az, hogy a diákok körében történt bűnténysorozat után a múlt héten egy verekedésben életét vesztette egy 16 éves diák. Fényes nappal, nagyszünetben Belgrád központjában összeverekedett hasonló korú gyerekekkel, elesett, s úgy beverte fejét, hogy az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58