Ion Iliescu volt román államfő szerint a magyarok a felelősek a tizenöt évvel ezelőtt Marosvásárhelyen kirobbant véres eseményekért - olvasható a pénteki romániai lapok tudósításaiban, amelyek beszámolnak Iliescu Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletéről. A Székelyföld fővárosában tartott tájékoztatóján Iliescu újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: szerinte a magyarok tüzelték fel a kedélyeket, és robbantották ki ezáltal az etnikai konfliktust, amely 1990 márciusában a köztudatban "fekete márciusként" torkollott véres eseményekbe, tragikus kimenetelű összecsapásokba.
"A magyar kormány megítélése szerint a nyilatkozat nincs összhangban a magyar-román kétoldalú kapcsolatok utóbbi években bekövetkezett fejlődésével, amelynek végső célja a tényleges és fenntartás nélküli együttműködés, a nem ritkán, főként román politikusok által hangoztatott történelmi megbékélés" - mondta László Boglár. A kormányszóvivő a magyar kormány számára érthetetlennek nevezte a tavaly decemberben leköszönt államfő szavait. Az ugyanis a nemzetközi közvélemény előtt is tudott, hogy a romániai magyar nemzeti kisebbség a 15 évvel ezelőtti véres konfliktus szenvedő alanya és nem kirobbantója volt - mondta László Boglár.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon