Iraki belügyi tisztet végzett ki az al-Kaida

MTI
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szervezete állítása szerint agyonlőtte a belügyminisztérium egyik magas rangú tisztjét, akit a múlt hónapban raboltak el, és közzétett az interneten egy videofelvételt, amely állítólagos kivégzés látható.

A felvételen egy férfi látható egy széken ülve, hátrakötözött kézzel, háta mögött az al-Kaida iraki szervezetének, a Mezopotámiai Szent Háborúnak a fekete zászlajával. Mellette két álarcos harcos áll, kezében géppisztollyal.

A férfi Rijád Katej Aliviként mutatkozott be. "A belügyminisztériumban dolgoztam és együttműködtem az amerikai erőkkel, volt katonatisztek nevét és címét közöltem velük" - mondta. A felvételen látható minisztériumi igazolvány szerint a férfi összekötő tiszt volt. A felvételen a férfi azt is közölte, hogy nagy számban kínoztak meg a minisztériumban foglyokat, közöttük nőket is.

A felvételen ezután egy fegyveres látható, aki főbe lövi a férfit, és felolvas egy közleményt, amely szerint a férfit a saját iszlám bíróságuk ítélte halálra "Isten és az ő prófétája elleni szentségtörő harca miatt".

A jordániai Abu Muszab az-Zarkávi vezette csoport vállalt magára több, amerikai katonák és iraki biztonsági erők ellen elkövetett véres merényletet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25