Ártatlannak vallotta magát a katona, aki lelőtt egy sebesült irakit

MTI
Ártatlannak vallotta magát hétfőn az az amerikai katonatiszt, akit egy sebesült iraki agyonlövésével összefüggésben állítottak bíróság elé.

A vádlott, Rogelio Maynulet százados nem nyilatkozott bővebben a német területen működő bíróság előtt, de korábban egy katonai vizsgálóbizottság előtt azt vallotta, hogy szánalomból cselekedett, mivel az áldozat előzőleg halálos sebet kapott.

Korábbi, katonai törvényszék előtt elhangzott vallomások és egy felderítő robotrepülőgép felvételének tanúsága szerint tavaly májusban Maynulet harckocsizó egységével bevetésen vett részt a Bagdadtól délre fekvő Kúfában, amikor is kilőtt egy gépkocsit, amelyben tudomásuk szerint Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok sofőrje és Szadr egy másik milicistája ült. Szemtanúk szerint a sofőr halálos sebet kapott, és Maynulet azért lőtte le, hogy megrövidítse szenvedéseit.

Az áldozatról hozzátartozói nem vitatták, hogy Szadrnak dolgozott.

Az egyik vádpontot, a szolgálatszegés vádját a bíróság hétfőn ejtette, elfogadva a védelem érvét, miszerint az ügyész nem tudta közelebbről meghatározni, milyen mulasztással vádolható a százados.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25