Elengednek 38 guantánamói foglyot

MTI
A guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton raboskodó 558 személy közül 38 esetében ejtették az "ellenséges harcos" vádpontját, és hamarosan visszaküldik őket saját országukba - közölte a sajtóval szerdán Gordon England amerikai haditengerészeti miniszter. Mint mondta, a főként Afganisztánban és más országokban elfogott személyek ügyében egy különleges bíróság folytatott vizsgálatot. A többi 520 fogoly esetében azonban a testület megerősítette a vádat.

A felmentettek közül ötöt már haza is küldtek, a másik 33 hazaszállítását az amerikai külügyminisztérium szervezi, s a lehető leghamarabb meg is történik az elszállításuk. Néhány - nem jelzett számú - kínai ujgurt azonban nem küldenek haza, mert az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy a muzulmán népcsoporthoz tartozók az ázsiai országban üldöztetésnek lennének kitéve. Ezért az amerikai külügyi tárca megpróbál új hazát találni nekik.

A haditengerészeti miniszter tagadta, hogy a szabaduló foglyok tévedésből kerültek Guantánamóra. Mint fogalmazott, a bíróság szerint az ellenük felhozott "ellenséges harcos" vádpont már nem állja meg a helyét, de ez nem jelenti, hogy e jogi meghatározás korábban sem volt igaz rájuk nézve.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58